fbpx

Iskolaérettség megsegítése, optimalizálása, tanulási nehézség megelőzése

Szeretnék egy díjmentes órán részt venni.

 

Vannak az életben olyan változást és kihívást jelentő helyzetek, amelyek összetett segítséget igényelhetnek. Ilyen az is, amikor gyermekünk először lép be az iskola kapuján. 

 A megfelelő felkészítés nagymértékben javíthatja gyermekeink önbizalmát, énképét, problémamegoldó-képességüket, és az iskolai feladatokhoz való sikeresebb alkalmazkodásukat. 

Ami talán ennél is fontosabb, hogy gyermekeink harmonikusan, kiegyensúlyozottan tudják élni mindennapjaikat, bizalommal várják az iskolakezdést. 

 

kis ovis 4zet webAz Iskolafelkészítő foglalkozásaink iskolakezdés előtt álló óvodás gyermekek (nagycsoportosok) számára szól. Célzott játékos foglalkozásaink, gyakorlataink, azon rész képességek erősítését, alapítását célozzák meg, amelyek az eredményes tanuláshoz szükségesek .

Az Iskolafelkészítő foglalkozásaink egyedülállóan használják a fejlesztő hatású mozgás alapgyakorlatokat, a fejlesztőpedagógián alapuló módszereket és jótékonyan hathatnak a beszédfolyamatokra.

A Iskolafelkészítő foglalkozásainkat gyógypedagógusunk, aki egyben mozgásterapeuta is, és Dsmile expert-trénerünk tartja.

Az Iskolafelkészítő foglalkozásaink teljes időtartama kétszer négy hónap. 
A foglalkozások 45 percesek és hetente egy alkalommal kerülnek megtartásra. 
A gyakorlatok, feladatok játékosak, a gyermekek életkorához igazodnak. 
A foglalkozásokhoz folyamatosan lehet csatlakozni.

Mit tapasztal a gyermeknél a foglalkozások során?

  • Fokozódhat a figyelem és feladattudat 
  • Javulhat a mozgáskoordináció 
  • Javulhat a fizikai és szellemi terhelhetőség 
  • Javulhat a közérzet


A foglalkozások során a következő főbb területekre koncentrálunk: 

  • Mozgáskoordináció
  • Térérzékelés
  • Szem-kéz koordináció
  • Testséma – téri irányok
  • Finom és nagy mozgások
  • Emlékezet, figyelem
  • Légzés, nyelés, testtartás


A  foglalkozásokat konzultáció és ingyenes bemutató óra előzi meg.


További kérdések esetén örömmel állunk rendelkezésére, kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégánkkal.

A csoportok létszáma min. 4, max. 6 fő lehet, a csoportokhoz az év folyamán folyamatosan lehet csatlakozni.

Veszprém

H-8200 Veszprém,
Levendula Üzletház (Szikvíz parkoló) Ady Endre utca 7/b, 2. emelet

  • dummy+36 20 480 4424    

  •      +36 70 703 2777

  • dummy info@kismukk.hu

Telefonos elérhetőség:
hétfőtől-péntekig 09:00-12:00

Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig:
de: 08:00-10:00 du:14:00-19:00

 ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Budapest, Dsmile központ/ Dsmile Hungary Kft.

H-1032 Budapest, Váradi utca 24.

 

Kis Mukk ©

Search